Sárgai-Szabó Anna: Lovagregényke

2012. május 06.

Épp a kertjük egyik tujájának tövében ücsörgött, amikor apukája elé lépett és azt mondta neki:

– Gyere, fiam, elviszlek egy mesés helyre! Megígérem, tetszeni fog!

A kisfiú tudta, hogy különleges helyre mennek, érezte a varázslatot a levegőben. A templomhoz érve Zsombor alig akart hinni a szemének: az egész város átalakult, olyan sok ember gyűlt össze, mint azelőtt soha. Zsombornak erősen kellett kapaszkodnia apukája kezébe, nehogy a forgatag elsodorja.

Árusok százai kínálták a legkülönfélébb portékákat: fűszereket, fakanalakat, cserépedényeket, csillogó ékszereket és fényes páncélokat. Az egyik sátorban egészben sütötték a malacot, posztóba öltözött, bajszos szakácsok vágták ökölnyi darabokra. Kolbász, libacomb és vaddisznópörkölt csábító illatfelhője lengte körül a vásárt, Zsombor egészen megéhezett.

Persze édességekből sem volt hiány: törökméz, kürtőskalács, színes cukorkák – mind roskadásig álltak az asztalokon. Zsombor sokszor nem is tudta hova nézzen, annyi látnivaló, annyi újdonság várta.

Hamarosan megérkeztek a lovagi torna helyszínére, amelyet két hatalmas lelátó és a díszes királyi páholy szegélyezett. A két szakállas, szuronyos kapuőr vigyázzállásban köszöntötte őket.

Aztán egyszer csak felzúgtak a harsonák, és két, zászlót lobogtató lovag jelent meg a porondon, nyomukban a Szent György Lovagrend bátor, elszánt csapatával. Őket követte a király és a szépséges királyné. Mindketten lovon ültek, fejüket korona ékesítette. Miután elfoglalták méltó helyüket a trónon, a felvonulás folytatódott. Lovagok, íjászok, udvarhölgyek és táncosok sokasága tekergőzött a porzó gyepen.

Volt, aki lovon érkezett, mások fényes, csörgő páncélban, és olyan is akadt, aki egyszerű láncingben lengette hatalmas, kétkezes pallosát. A harcosok fegyverüket a magasba tartva üdvözölték az uralkodókat. A menet ritmusát egyedül az udvari bolond zavarta meg, aki éles hangon kurjongatott a csacsija hátáról.

Zsombor elkerekedett szemmel figyelte a torna minden egyes pillanatát. Szikrázva csattantak egymáshoz a kardok, nehéz pajzsok hullottak a porba. Minden, amit a kisfiú eddig csak történetekben hallott, most valósággá vált. A rablólovag elnyerte méltó büntetését, a kopjatörés győztese pedig kiválaszthatta magának a legszebb lányt. Együtt izgult, számolt a közönséggel, amikor Kassai Lajos, a híres lovas íjász villámgyorsan lövöldözte nyilait az apró céltáblákra, amelyeket bátor segítői tartottak.

Aztán amikor a taljánok bemutatták a lélegzetelállító zászlós mutatványukat, gyerekek lepték el a porondot.

– Apa, nézd, gyerekek! – kiáltotta Zsombor.

– Igen, fiam, ők az apródok. Sok év kemény munkájába telik nekik, hogy nemes lelkű lovagokká váljanak. Egész évben gyakorolnak, hogy aztán itt adjanak számot a tudásukról.

– Én is lovag akarok lenni!– mondta a kisfiú, aki ámulattal nézte az apródok minden egyes mozdulatát.

Teltek múltak a napok, Zsombor egyfolytában a csodákra gondolt, amiket látott. Sokszor azt hitte, csak álmodott, olyan hihetetlen volt számára minden. Aztán a nyár utolsó napján édesapja megkérdezte tőle:

– Még mindig lovag szeretnél lenni?

– Hát persze! – mondta Zsombor. – Csak az a baj, hogy ötletem sincs, hogyan fogjak hozzá.

– A minap összefutottam Roland lovaggal. Azt mondta, apródokat toboroznak a palota mellett. Bátor és okos fiúkat keresnek, akik nem félnek megvédeni a hölgyeket.

– Én pont olyan vagyok! Olyan, amilyennek egy lovagnak lennie kell! – jelentette ki Zsombor kitörő örömmel.

– Rendben, elmehetsz az apródképzőbe, de tudnod kell, hogy sok nehéz feladat vár rád. Minden héten háromszor meg kell jelenned a lovagi tornapályán, ahol a lovagrend tagjainak mindig szót kell fogadnod. Ők majd megtanítanak rá, hogyan bánj a karddal és az íjjal, hogyan harcolj tisztességgel és becsülettel. De sose feledd, az igazi lovag erényes és tisztalelkű.

Zsombor úgy sietett a palotához, ahogy csak tudott. Mire odaért, már rengeteg gyerek sorakozott a tornapályán, izgatottan várták, hogy a lovagok megérkezzenek, és végre megkezdődjön a várva várt apródiskola első tanítási órája.

Hatalmas, barna ló tűnt fel, hátán Roland lovaggal, akinek a kezében hatalmas kard fénylett.

– Üdvözlök minden ifjút, aki eljött, hogy megmérettessen, alkalmas-e a feladatra. Csak abból lehet lovag, aki erős, bátor, de okos is. Csak az állja meg a helyét, aki szorgalmas és elszánt. Csakis ők maradhatnak a csapatban, ezt mindig tartsátok az eszetekben.

Zsombor, ha nehezen is, de kiállta mind a két próbát: először óriási kört kellett futnia a palota körül, majd egy furfangos találós kérdésre kellett felelnie.

A tanév során az apródok hétről hétre okosabbak és ügyesebbek lettek. Tanultak fegyverekről és szokásokról, híres lovagokról, hőstettekről, Zsombor tátott szájjal hallgatta a sok érdekességet, amit Roland lovag mesélt. Az idő múlásával egyre könnyebben találta el a céltáblát, mozdulatai tökéletesedtek. Ő volt az egyetlen, aki egyszer sem hiányzott, aki sosem panaszkodott arra, hogy fáradt. Foggal-körömmel küzdött azért, hogy egyszer lovaggá válhasson.

Szaladtak a hónapok, majd egyszer csak kezdetét vette a lovagi torna. Fontos időszak volt ez az apródok életében, hiszen a fellépésük vizsgaként szolgált. Ezer ember előtt kellett bemutatniuk mindazt, amit megtanultak. Zsombor mindent tudott, mégis annyira izgult, hogy még a lábai is remegtek.

– Apu, nem való ez nekem – vallotta be a kisfiú. – Nem merek kiállni ilyen sok ember elé.

– Ne butáskodj, te vagy a legügyesebb apród – nyugtatta az apukája. – De ha tényleg ennyire félsz, akkor neked bizony bátorságra van szükséged. Úgy tartják, hogy aki iszik a Herkules-kútból, bátor lesz, mint az oroszlán.

– Tényleg? – kérdezte elkerekedett szemekkel Zsombor. – Hogy lehet eljutni ahhoz a csodás kúthoz?

– Közelebb van, mint hinnéd. A palotában van – súgta édesapja.

Zsombor hamarost a királyi palota díszudvarán találta magát. Azonban nemcsak egy kutat látott, hanem rögtön hármat is. Nem volt elég ideje, hogy mindből igyon, oda kellett érnie a vizsgára. Választania kellett. Hirtelen meglátta, hogy az egyik kút tetején szobor ékeskedik, amely a hős Herkulest ábrázolta.

– Biztosan ez az. Herkules bátor volt és erős – gondolta a kisfiú.

A kút szélére kapaszkodva, sikerült kimernie néhány kortynyi vizet. Amint lenyelte, máris jobban érezte magát, félelme nyomban elpárolgott. A tornapálya felé szaladva azon kapta magát, hogy sokkal gyorsabban fut, mint azelőtt.

– Tényleg csodát tesz ez a víz – gondolta.

Mire odaért, tetőtől talpig bátorság itatta át Zsombort, magabiztosan állt apródtársai között. Amikor a dobok megszólaltak, az apródok felvonultak a pályára. Száz és száz szempár figyelte Zsombor minden egyes lépését, de ő nem hibázott. Tökéletesen mutatta be a kardgyakorlatot, nyilával a céltábla kellős közepébe talált. Ő volt a legügyesebb, magától a királynétól kapott dicsérő szavakat.

Azonban Zsombor nem volt büszke magára. Otthon, a nagy ünneplés helyett csüggedten ücsörgött az ágya szélén.

– Nem lett volna szabad a csodavízhez folyamodni. Egy igaz lovag biztosan nem tett volna ilyet. Ha ezt Roland lovag tudta volna, biztosan megbuktat és elküld az apródiskolából – gondolta a kisfiú, nagy sóhajok közepette.

– Mi a baj, fiam? – kérdezte apukája.

– Csaltam. A többieknek is ilyen jól sikerült volna, ha ők is isznak a kút vizéből – mondta Zsombor a könnyeivel küszködve.

– Eláruljak egy titkot? – kérdezte édesapja.

A kisfiú lehajtott fejjel bólogatott.

– Nincsen semmiféle varázskút.

– De igen, én ittam belőle! Ott volt a palotában, ahogy mondtad! Éreztem is, hogy csoda történik – felelte Zsombor.

– Tudod, ezt a legendát én találtam ki. Pontosan tudtam, hogy te vagy a legügyesebb, de nekem úgysem hitted volna el. A bátorság, amit éreztél, belőled fakadt, nem a vízből, csakis magadnak köszönhetsz mindent. A kitartásodnak és az éles eszednek. De most már abban is biztos vagyok, hogy tényleg te leszel a legtisztább lelkű lovag a világon.

Gyorsan peregtek az évek, Zsombor erős férfivá érett. A környéken mindenki tudta róla, hogy ő a legigazabb ember, aki egy percig sem habozik az ártatlanok védelmére kelni, aki mindig kész megleckézteti a rosszakat. Nem is lepődött meg senki, amikor a huszadik születésnapján maga a király ütötte lovaggá.

A mese a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.