Vörös Viktória: Az időjárásgyár

2012. május 13.

Peti apukájának van egy kis szőlészete, ahol áll néhány gyümölcsfa is. A fák nem nőttek még magasra, bár a szülők még így sem engedik, hogy felmásszanak rájuk, csak ha felnőtt is van a közelben. Szerencsére Tibi bácsi, Peti nagypapája mindig akkor kerül elő, amikor ők kigondolják, hogy milyen jó is lenne körbenézni az egyikről.

Hirtelen nagyot sóhajtott. Milyen jók is szoktak lenni ezek a kis kalandozások! Ekkor megakadt a szeme a polcon levő vonatmaketteken. Még mindig csak a dobozban voltak, mert apának sosincs ideje, hogy összerakják. Karácsonyra kapta a legutóbbit, de csak a sínek voltak kész. Ott tekergett a szőnyegen: átfért az ágy alatt, kikerülte a tornazsákja képezte akadályt, megkerülte a focilabdáját. Egész érdekes sínpálya lett, de még egyetlen vonat sem ment végig rajta.

A vonatok iránti szeretetét a nagypapájától örökölte. Nyaranta néhány napot mindig nála tölt. Papi ilyenkor mindig elviszi a volt munkahelyére: nyugdíjas mozdonyvezető. Sok barátja van még mindig a vasútnál, ezért sokszor fel tudnak szállni egy-egy tehervonatra. Az ám a kaland! A mozdonyból gyönyörű kilátás nyílik. Az út, amin keresztülmennek, hol dimbes-dombos, hol erdők mellett tekergőző. És ő húzhatja meg mindig a mozdony sípját, jelezve, hogy közelednek úti céljukhoz.

Felpattant és odament a naptárjához. Papitól kapta szülinapjára. Annyira izgatott lett az emlékek miatt, hogy gyorsan kiszámolta, mikor mehet majd megint vonatozni. Az eredmény elkeserítő volt: még 72 nap! Az még olyan sok! – gondolta magában. Megint kiszámolta, de most sem jött ki jobb eredmény.

Legalább anyáék felébrednének! Addig ugyanis nem mehet sehova, be volt zárva a négy fal közé. Annyira elszomorodott, hogy ráhuppant az ágyára. Mivel csak várni tudott, és nagyon unatkozott, elkezdte nézegetni a plafont.

Egyszer csak vonatfüttyre lett figyelmes. Elképzelni sem tudta, hogy honnan jöhet, ugyanis ők messze laktak a vasúttól. Hirtelen egy vonat állt meg az ablak előtt! Misinek leesett az álla! Gyorsan megdörzsölte a szemét, hátha csak képzelődik, de a vonat csak nem tűnt el! Váratlanul a mozdonyvezető feje jelent meg a mozdony ajtajában:

– Szia! Az időjárásgyárat keresem. Nem tudod, hogy hol lehet? Ez az első napom, és azt hiszem, eltévedtem.

– Szia! Még sosem hallottam ilyen gyárról! Nem tudom, hogy miről beszélsz. A város határában van néhány gyár, de szerintem semelyik sem készít időjárást, vagy mit.

– Akkor nagy bajban vagyok! – ezzel a mozdonyvezető fancsali képpel eltűnt a mozdony belsejében. Rövid ideig olyan hangok szűrődtek ki, mintha valamit dobáltak volna. Aztán újra felbukkant, azonban egy térkép is volt a kezében. – Hol is vagyok most?

Misi kíváncsian odahajolt a térkép felé, de azon semmi ismerős dolgot nem látott.

– Szerintem ez nem jó térkép. Tudod, tanultam már olvasni, de ez semmilyen ismerős helyet nem jelöl. Úgy néz ki, hogy tényleg eltévedtél. Nagyon sajnálom, tényleg. Senkitől sem tudsz segítséget kérni?

– Van egy fontos szállítmányom, aminek négy órára a gyárban kell lennie. Sok helyen most kezdődik a hurrikánszezon, és a gyár kifogyott néhány alapanyagból. Nagyon nagy baj lenne, ha nem érnék oda időben!

– Ha akarod, elmehetek veled, és megpróbálok segíteni, hogy ne kerülj nagy bajba. Két házzal arrébb lakik a barátom, Peti. Neki van egy bátyja. Menjünk el hozzájuk, hátha ők útba tudnak igazítani! Tudod, Petivel mi felfedezők vagyunk! És ez egy igazán nagy lehetőség lenne a számunkra.

– Jó, ezen a pár percen igazán nem múlik semmi.

A vonat lassan elindult, majd kisvártatva megállt Peti ablaka előtt. Misi benézett, de nem látta a pajtását. Kopogott is, de semmi sem történt. Petiék valószínűleg nem voltak otthon. Elszomorodott. A cimborája nélkül még sosem volt ilyen fontos felfedezőúton! Épp meg akarta mondani a masinisztának, hogy inkább kiszáll, azonban mikor meglátta új ismerőse legörbülő száját, másképp döntött.

– Nincsenek itthon. Menjünk. Még így is megtalálhatjuk időben a gyárat!

A vonat megint elindult. Ablakok mellett mentek el, majd a város határában elkezdtek emelkedni. Egyre kisebbekké váltak az emberek, az ismert dombok, folyók, tavak. Misi érezte, hogy jól döntött, ilyen kalandban nem sok mindenkinek volt része. Legalábbis nagyon remélte!

– Misinek hívnak.

– Engem pedig Kószának – mondta a masiniszta.

Hirtelen fékezett. A vonat nagyot nyekkenve megállt. Misi körülnézett. Nem értette, hogy mi történt. Semmi sem volt a közelben. Már semmi sem látszott a földből, az ég pedig kék volt. Elfordította a fejét jobbra, majd balra, aztán meglátott valamit. Nagyon távol egy fehér füstcsóva közeledett. Misi elképzelni sem tudta, hogy mi lehet az. Kósza mögé bújt, várva, hogy mi fog történni. A füst gyorsan közeledett. Aztán egyszer csak megállt mellettük.

Misinek leesett az álla! Egy másik vonat. Hogy egészen pontosak legyünk, egy gőzmozdony. Misi csak vonatalbumban látott ilyet. Amennyire emlékezett, ezek már nem voltak használatban. Csak néhány múzeumban volt belőlük pár darab.

– Adjon Isten!– köszöntötte őket a másik mozdonyvezető. – Utazgatunk, utazgatunk?

– Adjon Isten! Az időjárásgyárat keressük, mert eltévedtünk. Nem tudna segíteni nekünk?

– Még sosem láttalak errefelé benneteket! Újak vagytok?

– Igen, ez lenne az első önálló szállítmány. Néhány alapanyagot viszek időre, de úgy tűnik, hogy nem fog sikerülni.

– Emlékszem az én első utamra. Rossz helyen fordultam el, és úgy eltévedtem, hogy hetekig tartott, mire megtaláltam, amit keresek. Szívesen segítek!

– Köszönöm! Nagyon kevés időnk van, ezért lehetne gyorsan?

– Hogyne! Senkinek sem lenne jó, ha… Az út nagyon egyszerű. Két-három alkalom után csukott szemmel is odatalálsz majd.

Mikor látta a masiniszta elkeseredett arcát, nem húzta tovább az időt.

– Menj a Nagygöncölig, ott fordulj az Esthajnalcsillag felé. A Tejút onnan csak egy ugrás. Azon menj addig, amíg észre nem veszel egy színes porfelleget. Amellett van egy felhő, ott találod a gyárat.

– Nagyon köszönöm a segítséget!

– Jó utat, fiam!– immár csak a szerelvény utolsó kocsiját látták.

Ők is elindultak. Misi nagyon szorított, hogy sikerüljön időben odaérniük. Kósza még gyorsabb sebességre kapcsolt. Kis utasának kapaszkodnia kellett, nehogy elessen. Egy idő után ki mert nézni az ablakon. Kósza hamar megtalálta a jó utat, rövidesen meglátták a színes porfelleget. Mindketten érezték, hogy sikerülhet. Ekkor azonban hangosan elkezdett visszaszámolni egy óra. Misi a hang irányába nézett, és látta, hogy alig van idejük! Kósza még magasabb sebességre kapcsolt…

A gyár tényleg egy felhőn volt. Néhány vonat már beért, melyekből különböző alakú papírdobozokat pakoltak ki. Misiék épp hogy csak begurultak négy órára! A nekik fenntartott sín mellett egy kisfiú járkált idegesen. Ő volt a felelős azért, hogy Kósza vonatáról időben kipakoljanak.

Kósza gyorsan leugrott a peronra, és elégedett arccal elindult a gyár felé. Misi sem gondolkodott sokáig, gyorsan követte barátját. A nagy tömeg miatt nehéz volt, de igyekezett lépést tartani vele. A gyárba belépve leesett az álla. Rengeteg emelet volt, ahova felhőliftekkel lehetett feljutni. Itt is nagy volt a tolongás, mindenki nagyon sietett. Misi annyira nézelődött, hogy észre sem vette, de elszakadt cimborájától. Bekerült egy nagyobb csoportba, akik az egyik emeleten kiszálltak.

Első ránézésre egy hatalmas játszótér volt: többek között párnacsatáztak és buborékot fújtak a gyerekek. Misi akaratlanul is elindult az utóbbiak felé, mikor egyszer csak egy kislány termett előtte.

– Szia, Lili vagyok. Új vagy itt?

– Szia, én meg Misi vagyok. Úgy is mondhatjuk. Mi ez a hely? Kik vagytok?

– Ez az időjárásgyár lelke. Itt készülnek az igazán jó dolgok, mint például a szivárvány és a hó. Én angyal vagyok. Pontosabban csak tanonc. A mi feladatunk, hogy a gyerekeknek örömet okozó időjárási dolgokat állítsunk elő.

– Azta! Nem tűnik nehéz feladatnak. Én is kipróbálhatom?

– Te is angyal vagy?

– Nem, egy masiniszta cimborámnak segítettem idetalálni. Sajnos azonban a gyárban sikerült elveszítenünk egymást. Véletlenül kerültem erre az emeletre. De nagyon szívesen kipróbálnám, ha szabad.

– Értem. Meg kell kérdeznem, de szerintem lehet róla szó.

Misi pislantott egyet, Lili eltűnt. Még egyet pislantott, a lány megint ott volt. Úgy állt ott mellette, mintha sehova sem ment volna.

– Megengedték! Gyere utánam, megmutatom, hogy mi hogy működik. Ha van kedved, akkor még ki is próbálhatsz pár dolgot!

Misi nagyon örült, hogy megengedték neki. Legmesésebb álmában sem gondolta volna, hogy létezik egyáltalán egy ilyen szuper hely. Azt meg pláne nem, hogy még ki is próbálhatja az itteni dolgokat! Csak azt sajnálta kicsit, hogy Peti nincs vele, de gyorsan elfelejtette, amikor Lili megállt a párnacsatázó gyerekek egy kisebb csoportjánál.

– Itt készül a hó. Mit szólnál egy csatához? Itt van egy párna. Ezekben toll van, ami nagyon könnyű és azon az ablakon hamar lejut a földre, ahol hópehellyé alakul át.

Misi azonban ezt már nem hallotta, mert rég benne volt a párnacsata közepében. Azon ügyködött, hogy elkerülje a felé lóduló párnákat, és ezzel együtt a lehető legtöbb ütést vihesse be. A csatának azonban hirtelen hatalmas mennydörgés vetett véget. A néhány másodperce párnával egymást ütő gyerekek azonnal a hang irányába rohantak. Misit is majdnem magukkal sodorták, aki Lilit kereste, és csak reménykedett, hogy legújabb kísérője nem hagyta ott.

Amikor az utolsó gyerek is elszaladt, meglátta kislányt.

– Egy újabb vonat érkezett. Ez hozta a viharokhoz szükséges anyagokat: a villámlást és a dörgést. Néha sajnos előfordul, hogy az út során elszabadul valamelyik, vagy nincsenek jól elzárva egymástól. Ilyenkor sokáig tart szétválasztani őket, de a megfelelő helyre kerül minden. Menjünk tovább! Ott láthatod a buborékfújókat. Próbáld ki!

Misinek nem kellett kétszer mondani. Lili egyfolytában mesélt a fiúnak, miközben ő folyamatosan fújta a buborékokat.

– Szappanhabból készül a folyadék. Mindegyik fújóban más-más szín van. A buborékok egy másik ablakon hagyják el a gyárat. Az így létrejövő természeti jelenség csak ritkán látható az égen, és hét színből áll.

Misi kételkedve nézett a kezében levő buborékfújóra. Az nem lehet! Nem készülhet ilyen egyszerűen!

Lili folytatta:

– Ezekből lesz a szivárvány.

Itt sem maradtak sokáig, mert a szappanhab sajnos hamar elfogyott, ezért továbbmentek. Egyszer csak ismerős illat csapta meg az orrát. Lilihez fordult, hogy megkérdezze, tényleg az-e, amire gondol.

Egyszer csak valaki szólongatni kezdte… Körbenézett, de senkit sem látott, aki hozzá szólt volna. A hangok csak nem akartak szűnni. Aztán egyszer csak az ágyán feküdt. Anya ült mellette. Csak álmodta az egészet? Olyan valóságosnak tűnt…

– Gyere, Misi, kész a palacsinta. Milyet kérsz? Lekvárosat vagy túrósat?

Misi szótlanul kászálódott ki az ágyból. Aztán egyszer csak valami leesett a földre… Egy buborékfújó volt…

A mese a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.